Cover via soometa.com

F1 - Dél-koreai Nagydíj – via NSO Tv

2012-10-14
(3:16)

Quick overview

    • A Dél-koreai Nagydíj már a rajtnál eldőlt: Sebastian Vettel megelőzte Mark Webbert, és végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.
    • A világbajnoki címvédő zsinórban harmadik győzelmével négypontos hátrányából hatpontos előnyt kovácsolt a 3. helyen célba érő Alonsóval szemben.
    • „Négy futam még hátravan, nagyon szoros a verseny, rengeteg pontot lehet még szerezni. Természetesen igyekszünk megtenni, ami tőlünk telik” – mondta Vettel
    • „Kis lépés kell ahhoz, hogy utolérjük a Red Bullt, és akkor csodás küzdelemben döntjük el a vébét a hátralévő négy versenyen.”
    • „Hozzászoktam, hogy nem az enyém a leggyorsabb autó. Nem érzek különösebb nyomást, hiszek benne, hogy sikerül héttel több pontot szereznem Sebastiannál”– mondta Alonso
    • „Nyögvenyelős verseny volt. Kár, hogy a világbajnokságban már nincs esélyünk, de ezek a versenyek megmutatják, hogy van bennem akaraterő.”
    • Jenson Button a futam első körében kiesett, miután kilökte őt Kobajasi Kamui.
    • „A jelek szerint mindkét Sauber-pilóta úgy véli, az első kör az egyetlen a versenyben. Botrányos ez a vezetési színvonal, főleg, ha azt nézzük, hogy ez az autósport csúcsa.”–mérgelődött Button.
  1. Video: F1 2012 Korea Grand Prix Yeongam Race Edit

    (3:16)

Skip

F1 - Dél-koreai Nagydíj – via NSO Tv

Watch more from NSO Tv on Soo Meta

Subscribe to NSO Tv's Stories!

You are following NSO Tv's Stories (unfollow)

byTRVideoHD, soometa.com, NSO Tv, www.nem...port.hu